Szépirodalmi Folyóirat
"Szépszó és Értelem"
2015. augusztus 10.
XIV. évfolyam 8. szám.
Kiadó-Szerkesztő: Kaskötő István
KÖNYVAJÁNLÓ
A MEK-ről letőlthető művek
Ajánlott Honlapok
Munkatársaink Honlapjai
Naplók, jegyzetek.
(blog)

1. oldal
próza, versek
2. oldal
próza, versek
3. oldal
mikroszkop
4. oldal
műhely
5. oldal
az elfeledettek
Méghogy vezetni? Megvezetni kell
a tömeget! Hidd: veszteg úgy marad csak,
ha legelőször azt felejti el,
hogy gondolkodni is illő az agynak.
Ki elhiszi, mit szóvivők hadarnak
(például azt, hogy öt gramm öt kiló),
az a poklot nem érzi kárhozatnak –
a bunkónál nincs jobb alattvaló.

Ki félelmeket okosan kezel:
a trónusára holtig rátapadhat,
a sokaság kezes, ha berezel
s úgy véli, hogy békén hagyják, ha hallgat.
Önnön betört fejére parazsat rak,
hogy bocsássa meg az uralkodó,
mi meg se történt. (Titkolt vágy maradt csak.)
A gyávánál nincs jobb alattvaló.

A tisztesség senkit nem érdekel,
az boldogul, kit sandaság igazgat,
a különbet folyvást gyalázni kell,
keresztvíz rajta csöppnyi sem maradhat.
Itt öklöző győzelmet nem arathat,
csak mélyütéssel – ez nyilvánvaló.
Adj tápot minden aljas indulatnak –
a hitványnál nincs jobb alattvaló.

Herceg, tartós csak úgy lehet hatalmad
(s ezt tudja minden bölcs, minden tahó),
ha földbe döngölöd, kik mást akarnak –
itt meg nem él, ki nem alattvaló.

Baranyi Ferenc
Fejedelmek figyelmébe
Olyan ostobák az emberek, s olyannyira csak a mának élnek, hogy aki be akarja csapni őket, mindig megtalálja köztük a maga emberét.
Az emberekről általában elmondhatjuk, hogy hálátlanok, ingatagok, színlelők; a veszélytől visszarettennek, harácsolásra hajlamosak.
                                  (Niccolò Machiavelli: A fejedelem)
ígéret is van, megannyi szózat
kerül a zsákba útravalónak,
s csábítása a messzi világnak,
ahol ma is bíztató a holnap;
dönteni kell, mindent latba vetve
aki megy, de maradni szeretne:
elkopott szó mára a „haza”
el innen, el, mindegy már hova;
feldúlt az otthon, dúlt a lélek is,
rohadt a szó, kétszínű lett, hamis,
lábbal tiporva jog és becsület,
káosz a bűnt új bűnre szüli meg;
hát el innen, el, addig, míg lehet
a lelkület sem bír el több sebet;

vagy maradni, mert erős a gyökér?
hisz anyatejjel szívta fel a vér
e föld meséjét, izét, illatát,
e nyelvben él az emlék is tovább,
e földben nyugszik ismerős, rokon,
s hinni,” nem középiskolás fokon”:
erős a nemzet, duzzad a remény,
lehet jövő még, bármilyen szerény
a megmaradás illúziója…
a hátizsákot  sarokba dobva
kiválogatni most a legjavát
akik hazának hiszik e házát,
velük indulni  utat keresve
árkon- bokron át, fel, fel a hegyre,
ellátni, s átlátni századok szaván:
feltámad e nép, túl a Golgotán! 

Szombathely, 2015. május 25.


Koosán Ildikó
Feltámad
   Az Országos Széchényi Könyvtár
Magyar Elektronikus Könyvtár Osztálya,
az Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis (EPA) 
felismerve a Kaláka jelentőségét a magyar irodalom szolgálatában,felvette kiadványunkat az adatmegőrző rendszerébe.
Megnyugvásul szolgál, hogy az elmúlt tíz esztendő fáradozása nem vész el
  és az EPA archívumában a jövő olvasói számára is hozzáférhető marad.




Szalad, de a Blahán megbillent néhány
villamosra várót. Egy guruló kalap
keresni kezdi kedvesét. Saját farkába harap
a lila sál, majd elnyeli egy éhes villamos.
Szalad tovább. Lépcsőkön le, a mélybe. Száll.
Öreg csöves kezében "Fedél nélkül",
megfáradt szemében neonmagány.
Arrébb, akár hurutos, hörgő garat
föl-le, föl-le két mozgólépcső halad,
az egyik nyel, a másik öklendezi
a huzattól borzolt, néma utasokat.
Metrócsikorgás. A Pokol hangjai.
Visszaindul. Föl. Nem akarja hallani.
A Rákóczi útra ugrik, majd éles kanyar,
nekiverődik egy újságosbódénak, és
néhány sort a Blikkből elhadar.
Az Oktogonnál puhán galambokat érint,
s egy csóró költőnek nevetve tollat tép róluk.
A bérházak (bár szemhéjrolójuk
már félig leeresztve) biztatják: tovább, tovább!
Megpróbál futni, de elfáradt, és a Nyugatinál
még meg-meglendül, majd lassul s körbejár,
mint abroszon egy őszi, elkábult bogár.

Fövényi Sándor
Körúti szél
Ember, ki kezedbe fegyvert veszel,
és gúnyos mosollyal ölni készülsz,
lásd meg a szép virágot, életet kér,
fél, egyszer majd érte keresztre feszülsz,
agyadban szavak keltenek indulatot,
Isten nevében akarsz gyilkolni,
miért? Mondd, miért, mire e vakhit,
miért nem lehet az életet becsülni?

Ember, ki felfalod a világot körötted,
nézz az éhezőre, lásd meg a szenvedőt,
fogd kezét az elesettnek, mosolyt teremts,
sírni fogsz te is, ha majd lejár az időd,
nincs hívő és nincs hitetlen, csak ember,
kit, lehet, Isten teremtett, de nem ölni,
hívják bárhogy is őt, ki elé letérdelsz,
tanulj meg végre őszintén szeretni.

Ember, menj a földekre, erdőkbe, járj,
hallgass madárdalt, csobogó patakot,
lágy tengerzúgást, szép szót, dalokat,
hallgass, tanulj csendet, ne akarj attakot,
vörös vér kezeden, de a pipacs is vörös,
csodáld szépségét, szelídíts rózsát,
építs, s ne rombolj, próbálj ember lenni,
és éjbe érve vesd meg a szerelem ágyát.

Ember, emlékezz, hit és vagyon gyilkolt,
és még ma is teremt ellenségeket,
ember, fegyverrel kézben, mit teszel?
Lelked magad ölöd, és bár megteheted,
de miért nem csókot akarsz, simogatást,
szerelmes ölelést, miért nem ezt kéred?
Miért a halálvágy él benned? Ember, ne ölj,
szeretkezz, ne pusztíts, teremts életet.
Tiszai P. Imre
Ne ölj, szeress
az ember így a vége felé már mindent megért
nem hajol le lába elé a gyűrött ezresért
bátrabb, mint volt bármikor, éles fegyverek előtt
szemeivel már úgyis annyi gazembert megölt

emlékezik a házra, ahol ütötték, verték
mert lopott a szomszédból egy kistányér cseresznyét
a jó szóra, mi kihúzta őt a nyakig-sárból
hogy abba a nyakba vehesse a fél világot

az ember így a vége felé már jobban tudja
kiábrándultan szerelemre mért' lobbant újra
mitől is lett egész, mi a részletekben semmi
hogy életét mosolyogva merje zsebre tenni
Ódor György
így a vége felé
   Vető József ezen az őszi szombati napon ott ült a ház emeleti folyosóján és cigarettázott. Ötvenkét éves, napbarnított, szikár alakja férfiassá tette. Drótkeménységű hajára volt büszke, amely napjainkra elveszítette fényét és sötét színét. Egy kicsit úgy tűnt, mintha lisztet szórtak volna egy pillanatra, a fejére. Ő ezt egy tisztes, őszes halántéknak nyugtázta. Az asszony főzött a konyhában, az ablak nyitva, így szabadon áradt ki a babgulyás kellemes illata. Ezt a jó illatot a füstölt sonka adta, amely a levesben főtt, nyugodt rotyogással, mintha hálálkodna Vető József biztosítási üzletkötő cselekedetéért.

Kő-Szabó Imre
A jutalom
Bokros Márta
A szépség bűvkörében
Olyan gyönyörűek
a csendéletek.
Tetszenek neked?
Nekem nagyon.
Életem is úgy
múlattatom,
ahogy a terítő tarkán terül,
s hímesen a kis asztalon,
ahogy  a rózsafüzér
pereg  az ujjakon,
mutató halad a
számlapon,
kalendáriumlapok fordulnak
megállíthatatlan a falon.

A képen lepke ül virágszirmon,
harmatcsepp csillan egy levélen,
s ezer formában, ezer színben
pompázik sok virág idom.
Szegfű fodra, rózsa kelyhe,
tulipán bugyra, liliom íve.
Minden ragyogó, s olyan üde,
mint a nyár és mint az élet,
s én elálmélkodok, hogy élek
a szépség bűvkörében, s remélek,
hogy  bárcsak hosszantartóra
festett volna engem az Ecset,
hogy még sokáig  csodálhassam
a csendéleteket,
mert: hol korsó fénylik és üveg ragyog,
dereng a legcsodább csoda, hogy vagyok.

Emlékszel, mikor először nyaraltunk
kilenc csodás nap, lent az Adrián?
Suhant az út, és száguldott a Wartburg…
ezerkilencszáznyolcvannyolc nyarán.
A hosszú úttól megfájdult a hátunk,
az ócska autó kissé elgyötört,
és késő este lett, mikor kiszálltunk.
A giccses holdfény sárgán tündökölt.
Éjfélkor értünk Zengga városába,
megkóstoltad a tenger sós vizét,
és úgy hallgattuk - lenn a parton állva -
a hullámzó morajt, mint halk zenét.
Később a kompon: háborgott a tenger,
hintáztattak a sötétkék habok,
és képzeld, láttam megcsillanni egyszer
sellők hátán a felkelő napot…
Fehér fövenyre, pálmafákra vágytál,
de nem volt más: fenyők, kövek, homok.
A hullámzástól émelyegve hánytál,
én úgy éreztem, napszúrást kapok.
Később, mikor a kompból partra szálltunk,
egy kővel fölsebezted lábadat,
és mialatt a szállodára vártunk,
sebesre égettem a hátamat.
És mégis - lásd be! - pont elég volt ennyi:
néhány jó könyv, a tenger és a nap.
És megtanultuk egymást is szeretni.
Belém ivódtál másfél év alatt.
A srácokat még csak titokban lestük.
Egymásra vágytunk este, strand után.
A nagy hőségtől fölizzott a testünk,
és azt hittük, pár hétig tart csupán…
Azóta megjártunk mennyet és poklot,
hajózgattunk a képzelet vizén.
Fogadd emlékeimből ezt a csokrot,
ha már nyaralni nem megyünk idén!

Bittner János
Az idei nyaralás helyett
         Emberi dalocska a teremtés arányairól

– Jó estét, ember! –
            dördült rám nevetve tegnap este
Hephaisztosz, a nagy sánta kovács,
            s mellkasom felzengő csarnokából
            csillagok szálltak fel az egekre, –
aztán, mint egy hatalmas arany ácsszekerce,
            hirtelen megvillant fölöttem a Nap,
s a felfénylő reggel
            tündöklő, roppant tetőácsolatából
máris a fiatal názáreti Ács
            köszön rám, asztalomra hajolva:
– Jó reggelt, ember!
            Nos, hogy ment az éjszakai munka? –
kérdezi mosolyogva,
            s én elkomorodva nézek az égre fel,
mert hát előttem a papíron, íme,
            teremtő éjhajnali munkámat dicsérve,
csupán ez az egyetlenegy kis
            emberi dalocska –
            énekel...
Csepeli Szabó Béla
Teremtők
1924-2013
Ó, tejszín hajnalok, ködbefúlt szerelmek!
A nádas mélyén ringatózó csónak,
lopott csókok, sietős vetkezések;
emlékei egy tán sohasem volt tónak.
Oly élénken él emlékezetemben!
Képe nem fakult ki oly sok éven át,
mikor bátorságom végre összeszedve
megzörgettem szállása ablakát
annak a nevetős, feszes mellű lánynak…
ki is szökött a partra énvelem,
dobogó szívvel egy padon ölelkeztünk,
s azt hittük, utolért az Örök Szerelem!
Az idő rostáján sok minden kihullt,
hol színesebbé vált, hol megkopott a múlt,
agyamban róla karcos snitt pereg.
Feltűnnek rajta a csodás reggelek,
amikor vággyal köszöntött az ébredés,
felidézem sokszor, és mégis oly kevés
az édesség, mi ínyemen belőle megmaradt.
Ma séta közben, a parti úton megpihenve,
kemény és nyirkos volt az a régi pad.
Kajuk Gyula        
Balatonpart
1.

Irigyelhetsz! A reggeli harmatok
isteni fényes szőnyeget raknak 
elém a kertben, a tuják  levelén
lakik a szépség, ezernyi kéj… 
Önként és számkivetve, vékony
gatyában, mezítláb , kényeztetsz.
A  boldogság szigete  ez.
Amit megvontál tőlem, az:
hat rőf vászon; hatalmad,
s sebeim gyűlölt takarója,
korhely parancsod záloga–
képmutatás, hazug, hazug magány…

Most mindenki, bükk árnya,
a tölgyek boltíve óv,
s a madarak éneke ír ily távol tőled…
Vedd úgy, hogy elfeledtelek!
Tiéd most minden taknyos énekes,
kedvedre cserélgetheted a gyilkos
golyókat, csak hajlonghat neked
egy tógás bitang,
ha fél egy senkitől, s ha nem szabad!
                                          P.C.Cicero
Rada Gyula        
Caesarhoz
A Hivatal ma is csak oly tekintély
(keresztülnyúlva hétvégén s a héten),
mint egykor volt: lidércek járta színtér,
akárcsak Kosztolányi idejében.
A számítógéptől sem lett derűsebb,
sőt, általa is egyre bonyolultabb:
a betörőnél annyival, ha tűrtebb
a fél: sorszámot húzhat s újra húzhat.
A monitor meg majd kijelzi egyszer,
ki tudja, mily rejtett sorrend szerint;
addig csak ül ott, megmukkanni sem mer,
nemhogy dalolni! Teát inni! Gint!
De végződjön csak egyszer jól ügye:
a Hivatalt csak áldja majd – ugye?!

Uhrman Iván
Sorok az okmányirodából
.............
Joachim Raff
Symphony No: 10.
III. Elegie. Adagio
Szlovák Állami Filharmonikusok.
Arany-Tóth Katalin: A szerelem
Bárdos László: Adakozó litánia
Bodó Csiba Gizella:
Bolygókkal bolyongva  
Debreczeny György: csak nyugodtan
Dobrosi Andrea: A szél
Dsida Jenő: Mélyre ások
Fetykó Judit: Berti, meg azok a dolgok
G. Ferenczy Hanna: Augusztus
Gligorics Teru: Mint lepke a tűhegyén
Juhász Frenc: A sóhajtalan sóhaj
Kamarás Klára: Gyorsuló időben
Karaffa Gyula: Mi lesz velem…
Kaskötő István: Istenkereső
Király Gábor: A riport
Köves József: Kánikula
Lászlóffy Csaba: Levél hazulról
Mándy Gábor:
A barguzini csontvázhoz
Nyakó Attila: Űrvihar
Pethes Mária: A dolgok rendje
Pethő N. Gábor: Fekhelyem felett rozsdás ketreclécek
Ricza István: Találkozóra
Sárközi László: Csikágó
T.Ágoston László: Vágatlanul
Vadász János: Halotti beszédek


Lehoczki Károly: Kirohanás
Lelkes Miklós: Az, ami szent...
Lászlóffy Csaba
Emlék a tele pohár fenekéről
esszé
Szép Ernő
versek